Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vasárnapi gondolat EMMAUSZI ÚTON

2020.05.01

Vasárnapi gondolat

EMMAUSZI ÚTON

 

[1]Az egész földi életünk egy Emmausz, Isten mellettünk megy láthatatlanul, vagy a másik emberben, és megyünk mellette anélkül, hogy felismernénk. Szép történeteket mesélünk el az életéről, még sajnálkozunk is, Ő viszont végig hallgatja anélkül, hogy rádöbbennék, hogy Neki magyarázunk.

Az ember azt is mondhatná, hogy az Isten elrejtette magát előlünk és azért nem ismerjük fel. Az Isten nem akarja, hogy érdekből ismerjük fel, hanem, hogy minden emberben lássuk az Ő lelkét, minden emberben Ő van, így a másik emberben is az Isten lelke vonul mellettünk. Az emberek szeretik elfelejteni, hogy mindenkiben az éltető Lélek Istentől származik, és ha a másik embert bármivel is megbántom, akkor az Istent is bántom. Hiába várja el az ember az isteni segítséget…, Ő sokszor nem az elvárásainknak megfelelően  segít. Nem teheti, mert az akadály mi vagyunk: mert diszharmonikusak az Ő isteni világával, vagy egyenesen engedetlenek: szóval, mulasztással, szeretetlenséggel, így ne is számítsanak semmi különleges kegyelemre, jóra.

Az egész életünk egy emmauszi gyaloglás, ezt be kellene látni. Különös kegyelmi pillanat a kenyértörésnél, amikor rájönnek a tanítványok, hogy Ő az Isten/Jézus Krisztus, de akkor eltűnik a szemük elől. A leckét megkapták, a felismerésük megvan. A késedelmes szívűeknél történik egy visszaút is, ahol érzik, hogy vissza kell menni a többiekhez, s elmondani az örömhírt, hogy megint találkoztak az Úrral. Ez nagyon szép, az Egyház is állandóan elmondja, prédikációkban is hallhatjuk, hogy az örömhírt bármilyen formában tovább kell adni, hogy találkozhatunk az Istennel. Az emberekkel csak az a baj, hogy a nem lángol a szívűek, a késedelmesek a jóra, az a kérdés, hogy meghallják-e, vagy meg akarják-e hallani, amit Isten az emberein  keresztül üzen. Valahogy úgy kellene továbbadni, a hívőknek befogadni a kiemelkedő ünnepeinket is, hogy nem legyen unalmas   az ismétlődő húsvét, karácsony, a különböző evangéliumi részek. Mindig újra fel kellene  fedezni liturgia szépségeit, az isteni üzenetet, de ezt csak úgy lehet, ha lángoló szívvel hallgatják.

Meg lehet-e „sütni” rajtatok egy másik ember lelkét úgy hallgatjátok…, vagy elfásultan, kihűlt lélekkel? Nem lehet kihűlt lélekkel szolgálni, nem lehet kihűlt lélekkel a másik emberben tüzet gyújtani, de sokszor mi is kihűtjük a körülöttünk lévők lelkét.

 Felelősek vagyunk az embertársainkért is, még ha lehűtenének minket. Aki Istenben lángol, az azt mondja, nem hagyom magam, sőt érted is embertársam, az utolsóig küzdök... Tehetünk az ellen, hogy az embertársaink ne belefáradjanak bele a jótéteménybe, ne fáradjanak bele a lángolásba, ha mi Istentől kapott tüzünkkel újra és újra átvilágosítjuk/sütögetjük őket. Vannak olyan emberek, akik  tudatosan, tán  gonoszságból akarják a másikat földbe döngölni, pl., ha minden nap ráöntenek a lelkére jéghideg vizet, és minden nap elmondják neki / gúny űznek belőle/, hogy nincs Isten, akkor egy idő után nem biztos, hogy lehet vele érdemben foglalkozni. Várni kell.

  Egymás mellett haladunk az Úrral az emmauszi úton, aminek felismeréssel kéne végződni, milyen végtelen szerető Istenünk van. Azt is el kéne érnünk - nem csak annak, akinek lángol a szíve, hanem - a másiknak is, hogy engedje ki a szívéből az elkeseredést, a hitetlenséget, a gonoszságot, és hogy befogadó legyen, hogy átpattanhasson a láng, hogy majd ketten égjenek. 

Az lenne a leggyönyörűbb kép a világon, ha az összes ember egyformán lángolva menne Krisztussal hazafelé az úton, hogy megérkezzen az örök égi hazába. Ez egy gyönyörű vágy, tudom, hogy az Istennek is ezt akarná. 

Vasárnapi gondolatot Isten adta, közvetítette: Pável Márta

 

 

[1]  Lk 24,13-35

   Aznap ketten közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, s beszélgettek egymással  mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer
   csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De a szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék. Megszólította őket: ,,Miről beszélgettek egymással útközben?’’ Ők szomorúan megálltak. Az egyik,  akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: ,,Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?’’ Ő  megkérdezte tőlük: ,,Micsoda?’’ Azt felelték: ,,A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép  előtt. A főpapok és a főembereink azonban halálos ítéletre adták, és  megfeszítették őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a  sírnál voltak, s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a  hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él.  Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az  asszonyok mondták, de őt magát nem látták.’’ Erre ő azt mondta nekik: ,,Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt,  amit a próféták mondtak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a  Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?’’ És kezdve Mózesen és  valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban  róla szólt. Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha  tovább akarna menni. De marasztalták: ,,Maradj velünk, mert esteledik,  és lemenőben van már a nap!’’ Bement hát, hogy velük maradjon. Amikor  asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és  odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő  eltűnt a szemük elől. Ők pedig így szóltak egymáshoz: ,,Hát nem lángolt  a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az  Írásokat?’’ Még abban az órában útrakeltek, és visszatértek  Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük  levőket. Azok elmondták: ,,Valóban feltámadt az Úr, és megjelent  Simonnak!’’ Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy  hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Cikk

(Sas, 2020.05.03 23:08)

Köszönöm!